2009. július 30., csütörtök

Még mindig maradék

Ezek is "elfekvő " készletből készültek. A piros pántnélküli darab szatén, a szabása egy téglalap, hátul összevarrva, felül beszegve, az alja simán lockkal eltisztázva (sűrűn, keskenyen) és gumicérnával behúzva a mellrészen.

A bordó dzsörzé anyagból készült, a fazonja teljesen megegyezik az előző postban mutatott pólóval. Az alját ennek is csak lockkal szegtem el, kicsit hullámosítva.

A tegnapi pólót a barátnőm megvette az unokahúgának szülinapra. Ez a kettő is eladó:)
Mindkettő mérete kb. 34-36-os.

2009. július 29., szerda

Maradéktalanul

Ennek a pólónak a maradékából készítettem ma ezt a pántos topot. Mivel nagyon minimális volt a mennyisége, először ki is akartam dobni, de aztán jött az ihlet. Egy régi nyári easy burdából van a minta. Épp csak elég lett az anyag, de a mérete így is csak 34-es:) Vikinek nem igazán tudom elképzelni a színe és a mintája miatt, de van egy-két ismerősöm, akik ekkora méretet hordanak, valamelyiküknek csak jó lesz!:)

Mellrészen húzott
A háta pántok még csak betűzve várják a sorsukat
Ezen kívül is varrtam, felhajtások, javítások és két szoknya összeállítása volt a listámon. Talán a sok javítgatás miatt kellett ma, most rögtön és azonnal valami újat varrnom. A lelkemnek kellett azt hiszem:))


2009. július 22., szerda

Tegnapi termés

Tegnap a gyerekek ismét anyuéknál voltak pancsolni. Főznöm sem kellett, ezért kerestem-kutattam-majd varrtam.
Ha minden igaz, jövő hét vége felé az öcsémékhez mennek a gyerekek pár napra.
Gondoltam, mégse menjenek üres kézzel, varrtam nekik egy 140x140 cm-es asztalterítőt és egy textiltálat, aminek a kiinduló mérete 40x40 cm volt. A "varrtam " a terítőre azért kicsit fellengzős kijelentés, csak beszegtem a négy oldalát:)
A textiltálat pedig a mérete miatt akár kenyeres-zsemlés kosárkának is használhatják .
Ezután következett egy ceruzatartó, amihez a külső anyagot az ikeában vásároltam a bélése viszont a saját festésű anyagom lett. Ez a tartó nem szalaggal hanem tépőzárral záródik.
Meglepi lesz majd valakinek:)
Anyunak és anyósomnak vettem még a bolondboltban ezt az anyagot (a barátnőm anyukájának is készült belőle már egy szoknya) .
Most jött el az ideje, hogy szoknyaformát öntsön az anyag.
Igazából most nincs semmilyen alkalom, de lehet, hogy félre is teszem és majd szüli- vagy névnapra esetleg karácsonyi ajándékok mellé kapják meg. Ezt most még nem tudom.....
Anyu szoknyája rövidebb és 8 részből szabott, az alja kicsit loknis lett, a derekába gumi kerül majd.
Anyósomé hosszú és egyenes vonalú, hátul cipzárral és hasítékkal, normál övpánttal.

Ma délelőtt a gyerekek moziba mennek, erre itt.
Ó, és ma mozi után Viki fog ebédet főzni, saját akaratából:)))

2009. július 21., kedd

Frissítve

A kislányruha teljesen elkészült.
A hölgyikének nagyon tetszett, pörgött-forgott benne. A fehér szalag rákerült a derekára, és a hátára felkerültek a gombok is.

Kész:))
Most befejezem az ebédet is!:)


2009. július 20., hétfő

Félig készen...

Megrendelésre készülnek ezek a ruhák. Még nincs kész teljesen, de mivel már csak apró simítások vannak hátra, ezért inkább megmutatom, hátha hamar elviszik és nem lesz időm lefényképezni:)

Ez a ruha a burda 2009/06/113-as tunikának a "ruhásított" változata. Az alapja pamutdzsörzé, amire rádolgoztam a gyűrt muszlin felső réteget. A mellrészre gyűrt selyemorganza rátét került. Annyi módosítás történt rajta, hogy kértek hozzá nyakbakötőt.
Készül majd még hozzá egy stóla is a pink gyűrt muszlinból. A stóla 40 cm széles és 140 cm hosszú anyagdarab beszegve:)


mellrész közelebbről
Ez a fazon nagyon tetszik, (a megrendelőnek is, úgyhogy lehet, hogy készül majd belőle egy hétköznapi darab is:), könnyű varrni, semmi extra munka mégis mutatós!

A következő ruhadarab egy kislányruci, 110-es méretben készül, kb. 4 éves kislányra. Az eredeti modell egy régi gyerekburdából van. (még találtam is kiszedett szabásmintát hozzá:))
Az anyaga pink vékonyabb szatén (egymástól teljesen függetlenül hozták a két pink színű ruhaanyagot, tudják, hogy nem szeretek lockot fűzni:)).
Hátul két gombbal fog záródni, a derekára esetleg egy fehér szaténszalag kerül, ami hátul megkötőként is funkcionálhat. Ezt majd a próbán eldönti a kishölgy.

A szoknya bélése fehér (hozott anyagból készült), az aljára keskeny fodrot varrtam az eredeti anyagból (mégse látszódjon ki a fehér alóla), ami kicsit kitartja a ruha alját.

Ez az egyszerű rakott szoknya viszont teljesen kész, már el is vitték.
Fekete, rugalmas vászon, elől-hátul 4-4 rakással, oldalában cipzárral, visszahajtott derékrésszel készült. Szabásminta nélkül.
vakuval
vaku nélkül

Mivel fekete, sokminden nem látszik belőle....

Közben anyunak kiszabtam és összeállítottam egy tunikát/blúzt, próba után folytatom:)



2009. július 18., szombat

Tavasz-nyár-ősz

Igen, a tél még kimaradt:)
Délelőtt elindultunk a tavaszi 22-23 fokból Szentendrére. Ott a hőség fogadott, hazafelé viszont szinte percről percre hűlt az idő, jött a szél, a felhők, na és persze a felhőszakadás....11 fok volt itthon....
Nem autópályán mentünk (elvégre kirándulás:)), Lábatlan környékén azt hittem félre kell állnunk, amíg kicsit alább hagy az eső, mert a leggyorsabb ablaktörlő sem vitte már a vizet....félelmetes volt!

Szentendrén viszont jól éreztük magunkat, igaz a gyerekek már kinőttek a "játszóházasdiból" , de a belváros felfedezése élvezetes volt számukra is. Mondjuk nem lett volna baj, ha kicsit hűvösebb van:)))
És a nap egyik legjobb történése: találkoztam Kdattával és kedves párjával, Csabával. Nagyon-nagyon barátságosak és kedvesek mindketten, Kata portékái pedig "élőben" is tündériek!
Viki igazán boldog, mert vásárolhatott magának (vagyis én neki:) egy neszeszert.
Örülök. hogy találkozhattunk!:)



2009. július 17., péntek

A hőség ellenére

varrtam...bár itt a tetőtérben nem éppen kellemes a klíma.
A héten csak a felhajtásokra volt energiám, de ma már muszáj volt próbára előkészíteni egy ruhát.
Miután azzal végeztem, gyorsan kiszabtam két pólót magamnak. Mindkettőhöz ma vettem az anyagot délelőtt és már készen is vagyok mindkettővel:)))
Mindegyik felsőhöz már volt szabásmintám, ezért kicsit gyorsabb volt a munka. A mintás anyagú a burda 2009/05/103. modellje, a fekete pedig a burda 2009/04/110. modell alapján készült.
A mintás anyaga pamutdzsörzé, kicsit érdekes a felülete, az Eurotextil honlapján ezt "kent felületű dzsörzének" hívják, ha jól emlékszem.
A fekete szintén pamutdzsörzé, de ez már teljesen hagyományos anyag.Két ezüst színű karikával díszítettem (ez is mai szerzemény:))

Persze mindez nem jöhetett volna létre, ha a törpök nem anyuéknál pancsikoltak volna egész nap:))

2009. július 14., kedd

Türkiz póló, díj, kenyér és kirándulás

Szóval...ugye ürítgettem a kosaraimat...fogytak az anyagok...és ettől a lelkemnek nem volt jó:)
Most már tényleg csatlakoznom kell a helyi AA csoporthoz (Cicvarek után szabadon:)))).

Szerencsére tegnap délután a család nagy része fagyizni kívánt a belvárosban, én pedig teljesen önfeláldozóan beleegyeztem, sőt lemondtam a fagyimról is.
Míg ők nyalakodtak én anyagot vettem:)))
Nagyon szolíd voltam és csak egy pólóra való türkizkék pamutdzsörzével távoztam a boltból. Pedig nagy volt a csábítás. Jobbnál jobb és újabbnál újabb anyagok voltak, nagyon sok pedig akciós áron:)))De a lelkem helyrebillent:))
Ma pedig, míg Viki ebédet főzött (ici-pici segítséggel!) én elkészültem a pólómmal.
A szabásminta a burda 2009/04/110-es modellje alapján van. Persze módosításokkal. Az elejét szokás szerint duplán szabtam (a mellrészt)és a hátába nem tettem szűkítőt.
Kiflittereztem a nyakánál, de nem tetszik, úgyhogy még lehet, hogy leszedem és újra rávarrom...

Ducika Ducila megajándékozott két díjjal is! Nagyon-nagyon köszönöm.

A hétvégi fehér kenyér után készült ez a graham lisztes kenyér és sajtos bagett is. A recept szintén Limarától van. Nagyon finom lett mindkettő. Bagettet már sütöttem, de ez a kenyér újdonság volt. Még a két férfi is jóízűen ette, pedig ők - főleg a fiam - nincsenek annyira oda a teljes kiörlésű kenyerekért, pékárukért. De azt mondták, ez jöhet máskor is!!
Graham-kenyér

Sajtos bagett
Szombatra pedig tervezem, hogy elmegyünk kirándulni Szentendrére, megnézzük az Ister-napok rendezvényt, ahol remélem tudok találkozni Kdattával, aki tüneményes áruival lesz jelen!:)))

2009. július 11., szombat

Friss, ropogós, illatos:)

Még forró!
Az előbb készült el Limara receptje alapján ez a kenyér. Már sütöttem a receptjei alapján sajtos bagettet, egyszerű tejfölös kifliket, langallót, eddig minden szuperül sikerült!
Sőt, anyósom (aki eredetileg szakács!) el volt ájulva, a sajtos bagett-től, elkérte a receptet és szinte naponta süti:))
A kenyér most készült először. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy milyen lett! Az illata nagyon jó!

2009. július 10., péntek

Még mindig maradék:) és gyöngyök

Ismét varróskosár-túra, ismét Vikinek, ismét maradék, most jelenleg bébiplüss. Kb. 2 éve vettem nagyon jó ára volt, és 2 m szélességű!


A rózsaszínt kicsit erősnek találtam, ezért vettem hozzá a sötétszürkét is. Akkor készült a szürkéből szabadidőnadrág nekem és Vikinek, a rózsaszínből nadrág Vikinek, és egy rózsaszín-szürke kombinált, elől cipzáros, kapucnis felsőrész szintén a törpnek.
Azt hittem a maradék már semmire sem elég, de tévedtem:)
Egy raglán ujjú póló/pulcsi került ki belőle. Pillanatok alatt kész volt, lockkal összevarrtam, és a varrások vonalát a sima varrógép egyik dísztűző varrásával díszítettem. A rózsaszínen szürkével és fordítva.

A nyaka eredetileg simán vissza van hajtva, de én inkább egy kicsi ramflit varrtam rá. Sajnos egy-két árnyalattal világosabb szürke volt csak.....
Az eredeti modell burda 2006/01/119. modell.
Előtte persze befejeztem a fekete szoknyát. Sima szűk szoknya, hátul cipzárral, kis hasítékkal.

És végül egy kis "dicskevés":)))

Viki készítette ezeket:

2009. július 9., csütörtök

UFO és maradék

Tegnap hazaérkeztek a törpök:)
Azt a bújást, hizelgést, amit a Viki véghez vitt délután és este...hát az valami szuper érzés volt.:))) Imádtam:)))
Na persze utána jöttek sorban a számítógéphez, e-mail-ek, üzenetek, nagyon fontos kamasz-dolgok:)
Úgyhogy itt mellettük (mert az élményeket, azért "gépezés" közben is tudták mesélni) kicsit turkáltam az anyagos kosaraimban és előkerült kb. 40 cm maradék fehér pamutszatén.
Vikinek gyorsan elkészült belőle egy szűk szoknya, hátul cipzárral, gombbal és két farzsebbel, dupla dísztűzéssel a varrások mentén. Már ki is mostam délelőtt. (most, hogy itthon vannak, hirtelen felszaporodott a mosnivaló:))
Ma reggel pedig felpörögve ébredtem, gyorsan megfőztem tarhonyáshúst, zöldbabfőzeléket, begyúrtam egy adag "öregtésztát" (a holnapi kenyérhez vagy bagetthez:), mostam, vasaltam, takarítottam.
A tegnapi anyagkeresés közben találtam meg ezt az UFO-t is. Mellény és sapka, mindkettő ki volt szabva és félig össze is volt állítva....gyorsan befejeztem.
A sapkából kettő készült, majd a Viki barátnője megkapja az egyiket:))
Az anyag fekete pamutszatén, a bélése pedig fehér pöttyös vékony blúz-szatén.
A mellény és a sapka szabásmintája is egy régebbi, talán 2006-os burdában volt benne. Vastagabb bársonyból már készült ez alapján sapka, azt nagyon szereti.
A sapka bélése szintén pöttyös anyagból készült.
Miután ezekkel végeztem, előkerült egy darabka fekete pamutdzsörzé, vékonyabb fajta. Ebből egy rövidnaci készült, modern-tánc órára, ott hordhatnak a dressz fölött nadrágot is.

Most éppen egy maradék kétirányban elasztikus (itt nálunk tuwe-ként árusított) anyagból egy egyenes vonalú, max. térdig érő szoknya készül, szintén Vikinek, ünneplős szoknyának.
És azért fekete, mert ez van a lock-ban:)))))