2009. január 21., szerda

Akció!

Kötőtűkeresgélés közben ezt találtam:

Valamikor réges-rég kezdtem el kötni a Vikinek ezt a pulcsit. A nehezén már túljutottam, már csak a másik ujját kellett volna megkötni, összeállítani, apróbb hímzések, kontúrozások lettek volna hátra...nem készült el. Igazán nem tudom miért, valahogy elfelejtődött.

Ezért arra gondoltam, hogyha valamelyikőtöket érdekli, befejezi, akkor szívesen elküldöm a hozzávaló fonalmaradékokkal és a leírással együtt.
A méretére nem emlékszem pontosan (talán 134-es lehet??) de a háta hossza: 45 cm, az ujja (ejtett vállal készült) hossza 35-36 cm.

2009. január 20., kedd

Kötöttem

Mivel a párom a napokban kijavította a beázás miatt lebontott gipszkartont a tetőablak körül, amit persze glettelés, csiszolás(!!jajjjjjj) és festés követett, ezért a varrásom csak egy-két felhajtásra és cipzárcserére korlátozódott.
Nagggyon utálatos dolog kb.1,5 négyzetméter javítás miatt ennyit takarítani:(( Az a finom por....mindenhol megtalálható, szörnyű!!
De így jutott időm a blogjaitok olvasására, és milyen szerencse!
Amarantánál olvastam a kötött hajpánt leírását, amit tegnap délután hirtelen felindulásomban elkészítettem. Kicsit laza lett, mert nem találtam a 4-es kötőtűmet (ezer éve kötöttem utojára), de prototipusnak jó , és ami a fő, Vikinek is megnyerte a tetszését. A mindennapos konty miatt a sapkákat nem szereti (hiúság...,mert kinyomja hátul a konty), ez viszont tökéletes lesz. Azt hiszem készítek még párat, vastagabbat, színeset. Köszönöm Amaranta!!

2009. január 19., hétfő

Blogszülinapi játék(ok)


Mindkettőjüknek gratulálok!!

2009. január 17., szombat

Ajándék-kupac

Tegnap elkészültem a nadrággal is. A szokásos, hagyományos fazonú nadrágot varrtam meg, ez már próba nélkül készül (csak a hosszát kell utólag felhajtanom, mert mindig elfelejtem felírni a belső szár hosszát....brrr.....). Burda, 2007/02/129.modell.
Szintén tegnap megvettem hozzá a pántos topot, sötétrózsaszín.:))
És még a tunika anyagából varrtam egy tavaszi sálat is. Illetve a varrás szó egy kicsit talán túlzás...lockkal körbeszegtem a csíkot.:)
Azt hiszem így már kész az ajándék.
Habár...még egy textiltálon gondolkozom....

2009. január 16., péntek

Ajándékok

Elkészültem anyósom következő ajándékával. Hááát...az, hogy a szüli-és névnapja is most van január elején, mindig sok fejtörést okoz:))
Végül a táskához varrtam egy tunikát:))
Tavaszi-nyári hangulata van a színösszeállítása miatt (jó volt varrni, kicsit felüdített, habár lehet, hogy a ragyogó napsütés is teszi...) na meg persze az anyaga is muszlin.
Burda modell, 2008/01. 130-as modell.
Egy pántos topot még veszek majd hozzá, de rengeteg színnel tudja majd kombinálni. Fekete, fehér vagy krémszínű nadrággal (színeset már nem vesz fel úgysem...)

Mivel most hétvégén nem tudunk elmenni megköszönteni, ezért arra gondoltam, hogy a táska és a tunika mellé gyorsan varrok még neki egy fekete nadrágot is. Még anyagom is van hozzá itthon, ki sem kell tennem a lábamat érte.
Nem is olyan rossz dolog, ha sokszor elcsábulok a méteráru boltban....legalább vészhelyzetben van mihez nyúlni:)))

2009. január 14., szerda

Időjárás-jelentés

No komment...



2009. január 13., kedd

Tervek 2009.



Pedig azt mondtam, hogy nem fogadkozom...na de mindegy, engem is utolért a játék:))
Mamis kíváncsi, hogy milyen terveim vannak az idei évre. pontosabban 8 tervet kell felsorolnom és továbbadni 8 blogos társnak a játékot.
Ahogy nézem a bloglistámon a képecskéket, látom, hogy már megint elkéstem a továbbküldéssel... tehát, aki szeretné, az írja meg bátran a saját listáját, fogadalmát, tervét.
Szóval:
1. Sokkal több időt fordítani magamra és a családra
2. Újra elővenni a kötőtűimet (már el is kezdtem kötni egy pulcsit Vikinek)
3. Varrni és varrni (néha magamnak is...haha:)
4. Idén végre ismét eljutni a tengerpartra
5. Egészséges életmódot folytatni, amibe bele kell férjen némi mozgás is
6. A ruhaanyag készletem drasztikus csökkentése
7. Patchwork kipróbálása (Zazától kapott újság inspiráló nagyon!)
8. Önbizalomnövelés (de hogyan??????)

Apróságok

Azért varrtam is az utóbbi napokban, nem csak játszottam:)))
Megrendelésre készült egy frottir köntös, kicsit "A" vonalú, elől cipzáros, kapucnis. Nem lett a kedvencem a frottír anyag, főleg mivel porszívózás után álltam neki szabni......
Azután készült egy sötétszürke nadrágszoknya, ami tulajdonképpen egy nagyon-nagyon bő szárú nadrág. Szintén megrendelésre.

Párom édesanyjának a héten lesz a születés- és névnapja is. Neki készülődök egy-két dologgal. Először is varrtam neki egy táskát, krémszínű műbőrből, vastagabb selyemszaténnal bélelve, egy darab belső zsebbel. Még valami ruhaneműt is gondoltam neki (blúz, tunika, nadrág vagy szoknya...) remélem hétvégéig elkészül.:))
A következő apróság a kedvenc méteráru boltomban az eladó csajszinak lesz. Már évek óta ismerem, elég jó viszonyban is vagyunk, jövő héttől viszont már nem dolgozik ott, ezért egy kis búcsú ajándékkal készültem neki. Egy textil tálat varrtam mályva színben (ilyet többet is készítettem karácsony előtt, csak felrakni nem volt időm). Remélem tetszeni fog neki.:))

2009. január 11., vasárnap

Barátság-oklevél

Ismét egy - a blogos világon átszáguldó - játék. Illetve nem is nevezném játéknak, inkább egy "gondolok Rád díj".
Mamis gondolt rám ismét! Nagyon örülök neki, mivel Ő az első kommentelő olvasóm, és azt hiszem az eltelt egy év alatt figyelemmel kísértük egymás munkáját és ezen keresztül kicsit meg is ismertük egymást. :)))

"Lényege, hevenyészett fordításban: "Ha blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket.Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"

Tovább adni nagyon nehéz. Sok-sok kreatív blogot kísérek figyelemmel, és valamilyen formában mindegyiküket a szívembe zártam kicsit.

Nagyon örülök, hogy a blogolás által sok kreatív emberkét ismerhettem meg egy kicsit.

Mamis, Zazálea, Kdatta, Arci, Naomi, Kicsikató, Colette, Amaranta, Katafolt................és még sokan mások:)))))


2009. január 9., péntek

Pif ajándékom

Megérkezett Mamis Pif ajándéka! Egy nagyon szuper kis "mindenes" tárolót kaptam a varrós asztalomon lesz a helye! Valamint egy képeslapot és sok-sok gombot, amiket biztosan fel fogok használni!:))))


Nagyon tetszik minden és igazán köszönöm!!




Közben érkezett szintén Mamistól egy filmes játék is. Soroljam fel a kedvenc filmjeimet.
Ez elég nehéz, mivel tv-t nagyon ritkán nézek, maradnak a dvd-k amire szintén nincs sok időm.
De azért próbálok megfelelni a játéknak:
Nagyon tetszett a Szitakötő, Csokoládé, Igazából szerelem, Forrest Gump, Ház a tónál.
Ez persze csak egy pár film, igazából hangulattól függ, hogy mit nézek (nézük) meg. Mivel néha a ház férfi tagjainak is engedni kell, lecsúszik egy-egy akció film is:)))
Szerintem már mindenki megírta filmes élményeit, ezért ezt most nem adnám tovább

Játék....



Játékot találtam itt! Érdemes benézni!

2009. január 6., kedd

Mit olvasok?

Mamis játszani hívott.

A szabályok:
1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg öt embert és értesítsd őket (Mivel már majdnem mindenki elmesélte könyves élményeit ezért ezt lehet, hogy most kihagyom, persze, aki szeretné- és még nem kérték fel- nyugodtan mesélje el, mit olvasott 2008-ban)
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre

Igazán szeretek olvasni, sőt sokszor újraolvasni is.

1-2. V.Tvrtko: Pokoljárás, Utolsó pokoli történetek
3. J.K.Rowling: Harry Potter és a halál ereklyéi
4. E.Mayes, F.Mayes: Vigyük haza Toszkánát!
5. Robin Cook: Járvány
6. Susan Loomis: Ház a Tatin utcán

Plusz karácsony előtt-a rengeteg varrás közben- kikapcsolódáskánt újraolvastam néhány Robin Cook könyvet és pár novellás könyvet (ennél komolyabbra nem volt használható az elmém:))

PIf ajándék

Ma végre megérkezett Katbo Pif ajándéka!
Mint Réka írta, már karácsony előtt meg kellett volna kapnom, de csak most ért ide. (Úgy látszik a Posta útja nagyon rögös volt)

De a lényeg, hogy itt van és nagyon-nagyon tetszik. Igazán szuper, köszönöm!!


2009. január 5., hétfő

Meglepetés-csomag

Magyarosított PIF, Szerától indult, én Colettnél jelentkeztem ma hajnalok hajnalán:))) Hurrá korán kelés!!

A szabályok szerintem már ismertek mindenki előtt, de ismétlés a tudás anyja:

Bárki játszhat, akinek blogja van. Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok. Cserébe előre kell fizetni, úgy, hogy meghirdetitek a saját meglepetés csomagotokat a blogotokban, jelezve, hogy az enyémet folytatjátok!
Szeretettel várom a jelentkezőket

2009. január 4., vasárnap

Az első 2009-ben

Január 2-3-án elkészültem Viki ruhájával. Egy blúz, Carmen szabású felsőrésszel, ami selyemszatén és dzsörzé alsó résszel. A nadrág elasztikus farmervászon, ezüst tűzéssel és ezüst farmergombokkal készült.

Most nagy az öröm!!

2009. január 1., csütörtök

Karácsony képekben



A csúcsszuper ajándék

Az én drága Zuram ismét kitett magáért

Összegzés

Elolvastam a tavaly ilyenkor írt terveimet, vágyaimat:
A 2008-ra tervezett munkahelyváltási tervem megvalósult. Azt majd a jövő dönti el, hogy mennyire lesz sikeres. (no meg én, és én azon dolgozom, hogy sikeres legyen!!!)
Talán sikerült a családdal is (a tágabb értelemben vett családról van szó) több időt tölteni, tartalmasabban, egymásra hangolódva:)))
A varrás pedig... hisz azt úgyis tudjátok, szinte egész évben folyamatos volt. Több blogon láttam, hogy összegzik az elmúlt év "varrományait". Ezt én sajnos nem tudom megtenni, főleg mivel nem csak magamnak, magunknak varrok. De azt hiszem az éves terveimet megvalósítottam.

A karácsony előtti hetek persze nem úgy sikerültek egészen, ahogy elterveztem. A lányom balett fellépései (5 előadás 2 nap alatt, Diótörő mesebalett, a győri balettiskolások szereplésével minden évben) próbái, teljesen kizökkentettek minket az adventi készülődésből. Mivel még csak második éve jár ide, nem igazán voltunk felkészültek erre a rohamra, de ígérem idén másképp lesz!! Fogjatok majd a szavamon!!!!:)))

Mikor a fellépések végére értünk, beázott a 4 éves ház tetőtéri ablaka mellett:(((, persze pont a varrós sarkomnál. Mázlim volt, hogy felébredtem a csöpögésre és így a gépeimnek nem lett baja. Mivel az ács, aki berakta a füle botját nem mozdította, így meg ugye nem maradhattunk, a párom hárította el a hibát. (ezer hála érte, hogy nem csak a szakmájához konyít:)))).

Az ünnepek az előzmények ellenére, vagy talán épp azért? zökkenőmentesen, békében, nyugalomban, szeretetben teltek el.

Fogadkozni nem szoktam, terveim vannak bőven.
Az első amit meg kell tanulnom: nemet mondani!!! (pl. 22-én már ne vállaljak el függönyvarrást, főleg 13,5 métert , amit még le is kellett vágni 2,80 magasra, függönyráncolóval....)
A varrás az folyamatos lesz idén is.
Lassan neki is kell kezdenem, az itthoni restanciáimat felszámolni (a türelmes kislányom már noszogat:)))

Remélem idén is olvasóim lesztek (és talán lesznek újak is:)))

Kívánok mindnyájatoknak kreatív, békés, boldog új évet!!!