Páromnak viszont már pár éve én varrom a munkásnadrágjait. Fogyóeszköz, nemcsak ragasztós-pácos-foltos lesz, hanem a zsebek is teljesen tönkremennek, a térdéről már nem is beszélve.
Múlt héten vettem munkásruha vásznat, különböző vastagságban (grammsúly?) és színben kapható, igaz csak egy helyen van belőle sok választék, ami persze a város másik végében van.
Tegnap kiszabtam este, ma délelőtt összeállítottam, már csak egy próba kell és jöhet az övrész és a felhajtás. A régihez hozzámértem, nagyjából jónak gondolom, de azért nem ár felpróbálni, mert bontani utálok!
Az első nadrágot egy régi, szétbontott munkásruha alapján varrtam, de azután továbbfejlesztettük. Mindkét szárára került "mobilzseb", szintén mindkét szára elől térdig duplán szabott. A rátett első zsebet bordó paszpollal díszítettem.
A mobilzsebnek története van: a "gyári" nadrágnak csak a jobb szárán volt, aminek az lett a következménye, hogy a szerszámosládát cipelve (olyan súlya van, hogy én felemelni sem tudom) nekinyomta a telefonnak, ami...hát...nem bírta, összetörött a kijelző üvege. Amit én varrtam arra már a bal oldalára tettem, de a harmadik nadrághoz véletlenül duplán szabtam, ezért került mindkét oldalra, most már külön kéri, hogy így legyen, mert jó a ceruzáknak, csavarhúzóknak:) Igaz, hogy kb. 2 hete bent maradt egy ceruza mosásnál....
Szóval egy óhaj teljesítve (majdnem).
Frissítek: szombaton délután bújtatókkal, derékrésszel és a felhajtással befejezettnek nyilvánítottam. Hétfőn bevethető:))
Miket tudsz.... szédület.
VálaszTörlésÓ, ez nem bonyolult, csak nekiállni nehéz:) És kicsit merev az anyag.
VálaszTörlésSzuper. :) Az én Drágám is "eszi" a munkásruhákat, de eddig eszembe se jutott, hogy varrjak neki. Látva a példádat, meg fogom próbálni. :)
VálaszTörlésKöszi Lidércke, megéri varrni, egyrészt az ára miatt is, másrészt így legalább biztosan jó a méret.:)
VálaszTörlésNagyon tetszik, az én drága "Fűtés-szerelőm"-nek sem tudunk eleget venni belőle. Meg kellene próbálnom, de igen nagy munkának látszik! :o))
VálaszTörlésNem nagy munka, hidd el! Nekiállni nehezebb. Egy régebbi burdából vettem ki egy nadrág mintát, de igazán csak az elejét és hátát használom, mert a zsebek mindegyike rátett zseb.
VálaszTörlésSzívesen kirajzolom Neked a mintát, ha megmondod a párod méretét, és elküldöm, és persze bármiben segítek:)))
De aranyos vagy! Köszönöm! :o))
VálaszTörlésMegnézem este, hogy mekkora kellene és megírom Neked!
Puszi!